Kispesti Egészségügyi Portál
Egységes európai segélyhívó: 112 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107

Betegtájékoztatók

1. Tájékoztató a 12. számú házi gyermekorvosi körzet felosztásáról:

A 12. számú házi gyermekorvosi körzet felosztásra került öt másik házi gyermekorvosi körzet között 2022. március elsejétől. Eddig a 12-es körzetet Dr. Csonka Erzsébet és Dr. Földi Katalin látták el az 1193 Budapest, Csokonai utca 1-3. szám alatti rendelőben. Lesznek, akik a lakcímük alapján ugyanebben a rendelőben találják meg új házi gyermekorvosukat. Azonban lesznek olyanok is, akik az 1191 Budapest, Berzsenyi utca 1. illetve Berzsenyi utca 3. szám alatti rendelőhöz fognak tartozni a lakcímük alapján.

A Csokonai utca 1-3. szám alatti rendelőben az új házi gyermekorvosa a 12-es körzetből átkerült pácienseknek Dr. Major Zsuzsanna és Dr. Szánthó András lesz szintén a lakcímük szerinti megosztásban. A Berzsenyi utca 1. és 3. szám alatti rendelőben az új házi gyermekorvosuk Dr. Bozori Ildikó, Dr. Bódi Ildikó és Dr. Győri József lesz.

Azon gyermekes családok, akiket érint a felosztás, lejjebb görgetve kikereshetik, hogy melyik új házi gyermekorvoshoz tartoznak márciustól és a megadott elérhetőségen fel tudják venni az orvossal a kapcsolatot. Más gyermekorvos választására is van lehetőségük. Azonban a gyermekorvosok csak a körzetükhöz tartozó lakcímen élő gyermek felé tartoznak ellátási kötelezettséggel, de megkeresésüket befogadhatják saját belátásuk szerint. Azok vegyék fel a kapcsolatot az új gyermekorvossal sürgősebben, akiknek másfél éves vagy fiatalabb babájuk van, nehogy az oltás elmaradjon.

Kispest Önkormányzatának Egészségügyi Alapellátásról szóló rendeletéről az egész kerületre vonatkozó házi gyermekorvosi címjegyzéket Kispest honlapján a testületi ülések menüpontban érheti el.

Az alábbi táblázatokban látható, hogy a 12-es körzetből átvett utcák a már felsorolt öt házi gyermekorvos között hogyan lettek elosztva.

12. számú körzetből átvett terület
Dr. Bódi Ildikó
Elérhetőség: +36-1-357-1239
Rendelő címe: 1191 Budapest, Berzsenyi utca 1.

Ady Endre út

55-75

páratlan

Áchim András utca

5-55

páratlan

Áchim András utca

6-50

páros

Esze Tamás utca

63-97

páratlan

Esze Tamás utca

66-96

páros

Templom tér

8-19

mindkettő

12. számú körzetből átvett terület
Dr. Bozori Ildikó
Elérhetőség: +36-1-347-5993
Rendelő címe: 1191 Budapest, Berzsenyi utca 3.

Ady Endre út

37-53

páratlan

Báthori utca

41-89

páratlan

Báthori utca

50-98

páros

Esze Tamás utca

47-61

páratlan

Esze Tamás utca

52-64

páros

Hunyadi utca

41-93

páratlan

Hunyadi utca

42-90

páros

Kisfaludy utca

46-60

páros

Kisfaludy utca

49-69

páratlan

12. számú körzetből átvett terület
Dr. Gy
őri József
Elérhetőség: +36 1 347 5995
Rendelő címe: 1191 Budapest, Berzsenyi utca 3.

Báthori utca

91-végig

páratlan

Báthori utca

100-végig

páros

Hunyadi tér

1-végig

mindkettő

Hunyadi utca

95-végig

páratlan

Hunyadi utca

92-végig

páros

Mészáros Lőrinc utca

46-94

páros

Mészáros Lőrinc utca

53-109

páratlan

Nagykőrösi út

54-86

páros

Nádasdy utca

32-83

mindkettő

Zalaegerszeg utca

59-99

páratlan

Zalaegerszeg utca

60-114

páros

12. számú körzetből átvett terület
Dr. Major Zsuzsanna
Elérhetőség: +36-1-3475906
Rendelő címe: 1193 Budapest, Csokonai utca 1.-3.

Batthyány utca

44-végig

páros

Batthyány utca

47-végig

páratlan

Fő utca

46-végig

mindkettő

Kisfaludy utca

62-végig

páros

Kisfaludy utca

71-végig

páratlan

Nagysándor József utca

55-végig

páratlan

Petőfi utca

54-végig

páros

Petőfi utca

57-végig

páratlan

12. számú körzetből átvett terület
Dr. Szánthó András
Elérhetőség: +36-1-3475974
Rendelő címe: 1193 Budapest, Csokonai utca 1.-3.

Árpád utca

48-végig

mindkettő

Nagysándor József utca

64-végig

páros

 

 

2. EESZT lakossági felhasználási lehetőségei


A nyomtatás megtakarításával, orvosi rendelő felkeresésének, az ottani sorban állás, várakozás járványügyi szempontból is hasznos elkerülésével juthattak szükséges medicináikhoz. Mindez az EESZT-nek – az Egységes Egészségügyi Szolgáltatási Térnek köszönhető. 

További lehetőség, ha a lakosságot ehhez az elektronikus „felhőhöz” kötő EESZT Lakosági Portált használni kezdik. Innen letölthetők leleteik, láthatók beutalóik, receptjeik. Akár az is lehet, hogy előbb látják saját leletüket, mint házorvosuk. Könnyíti a felület használatát, hogy azt is be lehet rajta állítani, hogy üzenjen e-maillel, ha bárhol receptje, lelete, beutalója születik. 

Ügyfélkapus bejelentkezés, és taj szám kell hozzá. A bejelentkezéshez itt férnek hozzá: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal 

Itt kell megkeresni az Önrendelkezés fület, majd az Értesítések beállításánál bepipálni amiről szeretnének értesítést kapni, pl. elektronikus recept. 

Ha gyermeküknek létrehozzák a saját ügyfélkapus bejelentkezését, az ő dolgairól is értesítést kaphatnak. Használják a rendszert, időt, energiát takaríthatnak meg, és kisebb az esély a megfertőződésre is a kevesebb szaladgálás miatt. 

Meghatalmazás létrehozása. https://e-egeszsegugy.gov.hu/meghatalmazasok-az-eeszt-ben 

Ennek segítségével a meghatalmazott vagy meghatalmazottak, pl. mindkét szülő a gyermeke részére, vagy mindkét gyermek idős szülei részére továbbra is nyomtatott felírási igazolás – recept – nélkül válthatják ki az elektronikus térbe felírt receptet. 

Mind a fertőző megbetegedések megelőzésében, mind a közlekedés okozta környezeti terhelés csökkentése tekintetében jelentős vívmány az EESZT. 

/Szánthó András dr. házi gyermekorvos/

 

 

3. "Válasszon okosan! – A gyors és hatékony betegellátásért” című szórólappal és plakáttal indít felvilágosító betegtájékoztatási kampányt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK). A plakátok, szórólapok segítségével arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy milyen panaszokkal hova fordulhat a lakosság. Az ábrák segítségével orientálják a betegeket abban, hogy milyen esetekben kérhetik gyógyszerész segítségét, mi a háziorvos feladata, mikor ajánlott a háziorvosi ügyeletet hívni és mely esetekben kell mentőt hívni. 

Forrás: A Magyar Orvosi Kamara honlapja. (mok.hu)